Elengedni sohasem egyszerű. Sem a múltat, sem a jelenünkben lévő, színesnek hitt lufikat, sem önmagunk rossz szokásait. De ha komolyan szeretnénk önmagunkon dolgozni, az életünkön javítani, és egy kicsit repülni, muszáj ezt a lépést is megtenni. Hogyan kell elengedni valamit vagy valakit? Ha van egy rossz kapcsolatunk, akkor egész egyszerűen elvágjuk a szálakat, amelyek egy másik emberhez kötnek. Vagy ha le akarunk szokni a dohányzásról, akkor letesszük a cigarettát, és kész.
   De mi van akkor, ha egy családtagunkkal van problémánk? Ezt a köteléket nem lehet csak úgy felszámolni! Továbbmegyek: mi van akkor, ha önmagunkkal nem vagyunk elégedettek? Magunktól aztán tényleg nem tudunk megválni! Hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket és embereket a mindennapi életünkben? Homokba dugjuk a fejünket? Ádáz haraggal viseltetünk? Esetleg úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna? Bizonyára mindenkinek megvan erre a bevált módszere. Most én egy másik, új receptet kínálok minden kedves Olvasónak. Valamennyi ismerősünkkel, mint a karácsonyi égő, sorba vagyunk kötve. Valakivel szorosabban, másokkal lazábban. Akkor mégis hogyan lehet elengedni bizonyos személyeket, tárgyakat, érzéseket, vélt vagy valós igazságainkat az életünkből? Szükséges-e egyáltalán? Miről szól tulajdonképpen az elengedés? Kezdem Ádám-Évánál. Minden ember azért született a világra, hogy tanuljon és teremtsen.
   

  Hogyan tudunk teremteni? Csakis úgy, ha elkezdjük élni a saját életünket. Az életünk olyan, mint egy forgatókönyv. Ha ezt összekeverjük egy másik forgatókönyvvel, elveszítjük az eredeti történetet, az már nem a miénk. Mindenkinek a sajátját kell megélnie. Ennek egyik alapfeltétele a kapcsolat, a kötődés. Kötődés személyhez, csapathoz vagy csoporthoz. Egy szülőhöz például akkor is szoros kapocs fűz, ha fizikailag nincs mellettünk, ha már elengedtük a kezét. A baj akkor van, ha összekötő elemként a szeretet helyére a félelem lép. Nagyon fontos tudni, hogy az előbb említett kötődéshez ragaszkodnunk kell, mert anélkül nem élhet az ember, a félelmet pedig minél előbb el kell engedni annak ellenére, hogy egy igen erős forrás, hiszen születésünktől fogva bennünk van. Gondoljunk csak a születésre! Amikor egy gyermek a világra jön – bármennyire is természetes a folyamat –, átverekszi magát a szülőcsatornán, a biztonságból egy idegen, szó szerint hideg világba érkezik, csupa fájdalommal és félelemmel. Az anyaméhben nem kell fogni a gyermeket, de miután világra jön, az anyja úgy tud biztonságot teremteni neki, ha a karjaiban tartja. Ez szép és jó, de csak egy darabig. Ha a gyermek felnő, a szülőnek el kell tudnia engedni.

   És itt jön képbe sokaknál a félelem, amely beleszól ebbe az egész folyamatba. Ha elengedlek, abba én belepusztulok – hallhatjuk oly sokszor szerető szülők szájából. Jó tanács: engedd őt el, és ne hagyd, hogy a félelem kössön össze benneteket! A szeretet, a tisztelet, a hála legyen a kapocs! Ahhoz, hogy ezt ne csak betartsuk, hanem értsük is, tisztában kell lenni a következőkkel: az anya saját biztonságát kell, hogy átadja egy – az eddigitől eltérő – másik hiten keresztül. Egy újfajta biztonságról kell gyermekét meggyőznie, mert ő egészen az elválásig abban a tudatban van, hogy számára csak a fizikai kapaszkodás jelenti a biztonságot. A szülőnek kell rávezetnie a gyermekét arra, hogy ne féljen, mert a kötelék és a szeretet nem szenved csorbát az elválás során. A szülő csak a test teremtője, az örökkévaló, mindig élő Léleké a Teremtő. Az elengedésért cserébe megszerezhetünk egy magasabb tudatosságot, amely félelem nélkül tartja meg a személyiségünket. A kötődés, a ragaszkodás, a megszokások átformálása a tudat alatti működések megváltozásával jár. Ez egyben magyarázat is arra, miért megy az elengedés olyan nehezen. Annak az embernek, aki nem tud elengedni, alacsonyabb szinten marad a tudatossága. Ha képesek vagyunk tudatosan venni az akadályt, akkor kevesebb akadályba ütközünk, minden gond nélkül fogunk előre haladni. A pozitív változásoknak pedig ki állna ellen?

A düh, félelem és harag, mint ragasztó!

A dühnek helye van a mindennapi életünkben. Mindenki volt már dühös. Fontos érzelem, mégis vigyázni kell vele. Mindaddig jó, amíg irányításunk alatt tudjuk tartani, de ha elszabadul, akkor súlyos rombolást végezhet. Nem árt tudni, hogy a düh mindig önmagunkból fakad, bármilyen más tényező csak kiváltja azt. Honnan ered a düh? Egy kicsit a hétköznapi jelentésén túl vizsgálva: a változás egy természetes folyamat, mégis ebből fakad a düh. Bizony-bizony! Sokszor a bennünk lévő düh miatt ragaszkodunk tudattalanul valamihez. A düh, a félelem vagy a harag mind negatív érzés, éppen ezért olyanok, mint a ragasztó. Biztos sokaknak ismerős az állapot, mikor a düh eluralkodik rajtunk, és már nem vagyunk képesek elengedni a dolgot. Amit nem tudunk elengedni, az már hozzánk tapad. Mondhatjuk úgy is, ha valamit megtartunk – amit jobb lenne elengedni –, az börtönt jelent. Minél jobban haragszunk valakire, annál inkább nem tudjuk elengedni. Ahogy egy gyermek sem tudja elengedni a szülőt, ha dühös rá, haragszik vagy éppen csak fél. A fájdalomhoz való ragaszkodás is egyfajta ragaszkodás. Azt is el kell engedni. Ha képesek vagyunk mindezt felismerni, a probléma holnap már a múlté. Ha a düh a börtön, akkor mi jelenti a szabadságot? A válasz egyszerű: a hála, a szeretet és az együttérzés.

                                                        Gyógyítsd meg a múltat és békélj meg!

Az elengedés, elfogadás és megbocsátás által elhagyjuk a múlt terheit. Ha a jelenben vagyunk, akkor nincsenek gondolataink a múltról és a jövőről. Rádöbbenünk, hogy az elménkben csend honol, és mindig is így volt, csak a színes, mozgalmas felszín elvonta róla a figyelmünket. Ha ebben a csendben tartózkodunk, továbbra is megfigyelői lehetünk az eseményeknek, csak most már mosolyogva, szórakozva tekintünk rájuk. Múlt nélkül nincs jelenünk, a jelen nélkül pedig nincs jövő. Fontos, hogy felismerjük a múltból származó üzeneteket. Ahogy érdemes elővenni és áttekinteni egyszer minden eddigi párkapcsolatunkat is, visszaemlékezni, kivel milyen viszonyunk volt.

      Sajnos gyakran tudatosan vagy tudattalanul, de elfeledkezünk a múltunkról és azokról az emberekről, akikkel kapcsolatban voltunk. Megfeledkezünk róluk, mintha nem is léteznének. Ha most megkérdeznének, hogy emlékszel-e a szerelmi kapcsolataidra, bizony gondolkodnál egykét régi személyen. Pedig ezek között vannak olyan fontos emberek, akikkel együtt voltál, akikkel aludtál, akiket szerettél – akár csak egy napig, egy-két hétig –, velük voltál. Egy perc is kapcsolat. Lehet, hogy elengedted, elhagytad, elfutottál előle vagy megsértetted, egyszóval nem rendezted. Nem köszönted meg neki, amit adott, haraggal váltál el tőle, vagy szimplán észre sem vetted, hogy az is egy kapcsolat volt.

    A kapcsolati rendszerben mindenkinek vannak fehér foltjai. A múltunkkal való megbékélésnek nagy jelentősége van a jövőnk szempontjából. Sokszor érezzük úgy, hogy mások „tönkretették az életünket”. Be kell azonban látnunk, hogy csak annak az életét lehet tönkretenni, aki ezt hagyja. Mi egy személyben vagyunk felelősek az érzéseinkért, a belső világunkért, a múltunkért és a jövőnkért. Megbocsátani vagy kibékülni valakivel, akire nem haragszunk, nem lehet. De ha a neheztelésünkben nem vagyunk őszinték, akkor a megbékélésben sem leszünk azok. A megbékélést azzal kell kezdeni, hogy részletesen végigtekintjük mindazt, amiről azt hisszük, hogy túl vagyunk rajta. Ha nem lépünk túl rajta, mindig vissza fog térni. Ahogy egy megemészthetetlen étel is viszszajön, mert a szervezet nem fogadja be. 

Üdv, 
Carla
www.carla-galli.com

Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó! 

Ha a megállapodásokat, melyeket felvállalunk, nem teljesítjük, azzal aláássuk saját önbizalmunk alapköveit. Azt tesszük a saját önbizalmunk kerékkötőjévé. A bizalom törékeny kincs: ha megbízhatóak vagyunk, és mi magunk is bízunk, óriási szabadságban lesz részünk, de ha elveszítjük, akkor nehezen tudjuk csak visszaszerezni. A bizalom és az önbizalom egy tőről fakad; a bizalom építésének az alapja az önbizalom. Az önbizalomhoz világos értékrendre és ahhoz igazodó életvitelre van szükség. Tudnunk kell, milyen elvek szerint kívánunk élni, és mindennapi cselekvéseinket is ehhez szükséges igazítani. Ne gondoljunk csupa nagy sorsdöntő történésre, az apró dolgok számítanak leginkább. Ha megvan bennünk a bátorság, hogy az értékrendünkkel és a hitünkkel összhangban cselekedjünk, akkor az elért eredmények hitelessé tesznek bennünket.

Az önbizalomnak mágikus ereje és varázsa van. Ezen áll és bukik a kapcsolatunk önmagunkkal és a világgal. Ez a boldogságunk alfája és omegája. Most nézzük azokat a kritériumokat, amelyek ahhoz fontosak, hogy magabiztosnak érezhessük magunkat! Ha nem tudod betartani az ígéretedet, lelkiismeretfurdalás gyötör. Újra és újra próbálkozol, de ha az elhatározásod nem elég erős, ha az ígéretet vagy megállapodást nem tartod be, akkor egyre mélyebbre csúszol a saját magad elfogadása terén. Mindeközben kívülről keresed a támogatást, pedig az erő csakis benned van. Ha már az elején nem javítasz a helyzeten, nem veszed a kezedbe az irányítást, akkor később nagyobb baj lesz belőle. Hogy egy egyszerű hétköznapi példával éljek: az autódban van egy kis zaj, kattog, zörög valahol benne valami, de nem tartod fontosnak, nem figyelsz rá, továbbmész. Kis idő múlva aztán az autód megáll, és kiderül, hogy motort kell cserélni. Ha már egyszer is hibáztál, az önbecsülésed biztos, hogy csökken. Ha valamit megbeszéltél akár magaddal, akár mással, azt tartani kell. Tudni kell irányítani a saját dolgainkat. Mi történik akkor, ha megszeged a megállapodást? Ilyenkor minden alkalommal sérül az önbecsülésed, egyre kevésbé leszel biztos önmagadban. Kezded elveszíteni az irányítást saját életed felett. Ez olyan, mint egy persely, ami tele van pénzzel, de ha többször hibázol, hamar kiürülhet. Pedig a gazdálkodás csakis rajtad múlik, te vagy a számlatulajdonos. Minden alkalommal, amikor nem tartod be az ígéretedet, kiveszel a perselyből pénzt ahelyett, hogy tovább gyarapítanád. Amikor azt a döntést hoztad, hogy nem tartod be a szabályokat, akkor tulajdonképpen úgy határoztál, hogy a pillanatnyi döntésed fontosabb, mint az adott szavad, ígéreted. A saját szavad egyenlővé tetted a nullával, és ennek következményeképpen magadat is értéktelennek fogod érezni. Felmentés pedig nincs! A másik két fontos kulcsszó az elfogadás és a kényelem. Sokan a félelem fogságában élnek, és inkább elfogadják önmagukat, a dolgokat olyannak, amilyenek. Nem mernek változni, változtatni, túl nagy „falatnak” érzik ezt. Sokan viszont lázadó természetük miatt nem tartják be a szavukat. Ez a lázadó Én veszi el és gyengíti az önbizalmat. Aki szabad, az nem lázadhat! Aki lázad, az csapdába esik. Csak a rab lázadhat! Ha nem vagy tudatos, ha nem tartod be az ígéretedet, becsapod önmagad. Folyamatosan észnél kell lenni, mert él bennünk egy rész, aki nem tudja, hogy mi a fontos, és mi nem. Ha megfogadsz valamit, de ennek ellenére másképp csinálod, akkor ez a bizonyos belső rész kezd nem bízni benned. Szükségszerű tehát tartanunk a szavunkat, mert ezáltal erősíthetjük az önbizalmunkat.

Az önbizalom, mint az egyik legnagyobb érték A képlet nagyon egyszerű: ha hiszel magadban, mások is hisznek benned. Ha szépnek tartod magad, mások is szépnek látnak majd. Ha magabiztos vagy, mások is stabilnak gondolnak. Ezek alapigazságok. Ehhez pedig önismeretre van szükség! Nőként arra vágysz, hogy „bázisugró” legyél, hogy minden férfinak elcsavard a fejét, hogy te legyél minden parti középpontja? Érthető, hiszen a legtöbb nő nagy teljesítményekre, feltűnésre és könnyű hódításokra vágyik. Legyen azonban az első lépés az számodra, hogy egy kicsit magadba nézel: valóban ilyen akarsze lenni? Legtöbbünkre ráférne egy alapos önbizalom-tuning, de hidd el, az sem jó, ha túlcsordul benned. Ha kellőképpen megismered magad, és megtudod, mi az, sosem leszel önhitt, mégis elképzelhető, hogy a jövő héten már életed egy újabb szakaszát éled, és valamelyik aerobik órán izzadva küzdesz az önbizalmadért.

Aetas semper aporta aliquid novi – Minden korszak hoz valamiújat.

Üdv, 
Carla
www.carla-galli.com

 "Nem látom a változást, várom a csodát" –halljuk nagyon sokszor. Csoda nincs, arra lehet várni örökké. A várakozás pedig drága, nagyon drága! Amikor az ember úgy érzi, hogy nincs történés, akkor ott valami nincs rendben. A változásoknál sokszor a megszokott dolgok újraértelmezése a legnagyobb kihívás. Hitet, azaz az eddig kialakult és beidegződött hitrendszerünket kell megváltoztatni. Örök igazság: úgy teszek, ahogy hiszek. Hiszen ha nem hinném, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom, akkor ezeket a sorokat sem olvasnám épp most.

  A gyermekeinkkel kiskorban ismertetjük meg a hitet, a meggyőződést. Ők nem ösztönből cselekednek, hanem megtanulják. Mi is a szüleinktől, közvetlen környezetünktől tanultuk, és a mai napig hordozzuk magunkban. A világ állandóan változik, és ha mi nem tesszük ugyanezt, akkor szinte észrevétlenül megrekedünk a múltban. Nekünk is változni, alkalmazkodni kell, észre kell venni a fejlődést, a haladást, az újat. Mi, emberek félünk a változástól, pedig ez az egyetlen, amivel megőrizhetjük az állandóságot. Amikor nem akarjuk látni a változást, az legtöbbször azért van, mert attól félünk, hogy megöregszünk. Gyakorlatilag meg akarjuk állítani az időt. De tudjuk, hogy ez lehetetlen!

  Az emberek félnek az öregedéstől. Sokan kialakítanak maguknak egy komfortzónát, amiben élnek, és aztán ott ragadnak gyermeki gondolkodással. Biztosan látott már mindenki idős asszonyt, aki gye-rekfrizurát vagy korának nem megfelelő ruhát viselt. Egyszerűen szólva nem képes a változásra.

  És itt jön képbe egy új szenvedély: sokan azért gyűjtenek folyamatosan maguk köré tárgyakat, mert ezzel, úgy érzik, a múltban maradnak. A kisebb-nagyobb dolgok visszarepítik őket az időben. Ez nem más, mint egyfajta elengedéstől való félelem. Nem merik elereszteni az időt, a múltat. Helytelenül struccpolitikát folytatnak. Pedig változás így is, úgy is van, amit a környezetük is lát, csak ők nem képesek, nem akarják észrevenni.

  Fontos tanács: merj bátran a változások felé nyitni! Új csodákat fogsz megélni. Csoda = változás. Ha már szembe mersz nézni a dolgokkal, az azt jelenti, hogy érett vagy a változásra. Ha még megerősítésre vársz másoktól, az sem baj, jó úton haladsz!

  Mit kell tenned? Nézz szembe félelmeiddel, traumatikus emlékeiddel, figyeld és éld át újra a bensődben kifejtett hatását, kérj bocsánatot az „ellened vétkezőktől”, és így kifésülöd a tudatalattidból a problémát. A hatalmasra duzzasztott belső akadályokon, az önkorlátozó hiedelmeken és az egódon történő túllépés felébreszti álmából az elméd, és ezáltal megtapasztalhatod azt a mögöttes dimenziót, melyet a lelki béke, az öröm és szeretet jellemez. Kész receptek nincsenek. Az úton mindenkinek magának kell végigmennie. Az élet úgyis feladja a szükséges leckéket újra és újra. Szeretnél megismerni másokat? Akkor először saját magadban kell elmélyülni!

A következő bejegyzéstől az önbizalommal fogunk foglalkozni, tarts velem, ha érdekel!

Üdv,

Carla
www.carla-galli.com

  Mindenkiben él egy gyermeki lélek, melyet felnőttkorban többnyire elnyomunk. Néha azonban nem árt meghallgatnunk.A Belső Gyermek az érzelemtesthez kapcsolódik bennünk, s minden életünkben velünk marad.A szívünkben mindannyian gyermekek vagyunk, akik ártatlanul keresik az élet értelmét. Ezért nagyon fontos lépés a Belső Gyermek gyógyítása az önmagunkkal való munka során.

  A magzati korban illetve a gyermekkorban elszenvedett traumák és visszaélések hatással vannak jelenlegi életünkre is. Olyan korai események blokkolhatják az életünket, melyek az érzelemtestünkben ragadtak. Lehet, hogy nem is emlékszünk rájuk, ennek ellenére ezek feloldása elengedhetetlen a boldog élethez. Felnövünk, de csak bizonyos értelemben. A testünk felnőtté válik, de belül a gyermekkorban teljesítetlenül maradt vágyak nem engedik a felnőtt részt érvényesülni, és ez minden esetben megmutatkozik a viselkedésben. Abban a pillanatban, amikor egy konfliktushelyzetben sértettséget, haragot, félelmet érzünk, újra azzá a kisgyermekké válunk, aki ezt egyszer már átélte. Azzá a kisgyermekké, akit többször igazságtalanul, durván megdorgáltak. Akire soha nem volt elég idő, aki mindig útban volt, akinek azt mondták: jobb lett volna,ha fiúnak/lánynak születsz” , vagy azt: „jobb lett volna, ha egyáltalán a világra sem jössz! ”

  Gyakran azt a szeretetet, azt az odafigyelést, törődést keressük, várjuk, amit nem kaptunk meg gyermekkorunkban. Nagyon sok felnőtt emberben ott toporzékol, sír, segítségért kiált egy megbántott Belső Gyermek. A helytelen viselkedés kihathat a párkapcsolatra, a felek az édesanyjukat vagy az édesapjukat keresik egymásban. Olyan függőségekbe, játszmákba kényszerítik egymást, amely egy idő után teherré válik. Szétforgácsolják, tönkreteszik a kapcsolatot. A felnőtté válásnak az egyik ismertetőjele, hogy felelősséget tudunk vállalni az életünkért, a döntéseinkért. Az a gyermek, aki soha nem kapott bizalmat, biztatást, lehetőséget, felnőttként azt várja, hogy majd jön valaki, aki megfogja a kezét, és irányt mutat. Gyakran ezt a segítséget nem valakiben, hanem valamiben keresik, különböző pótcselekvéseket választanak, például dohányoznak, akkor is esznek, amikor nem éhesek vagy mániákusan gyűjtögetnek valamit.

  Minden szülő nagyon szereti a gyermekét, s a maga módján a legjobbat, a legtöbbet szeretné adni neki. Ennek ellenére a sorsuk, életük – fájdalmaik és félelmeik miatt – kisiklik. Szeretetük különös kinyilvánításával pedig mély sebeket okoznak a gyermeknek. Természetes, hogy mi, szülők imádjuk gyermekeinket, szeretettel neveljük őket. Ki így , ki úgy. De ők, elképzeléseik által vezérelve, valamint a szeretet iránti vágyakozásból fakadóan egészen másképp értékelik a szeretetünket. Ha csintalankodnak, akkor megdorgáljuk őket, hiszen az édes nevelőszülőjük vagyunk. Ezt ők bántásnak vélik, mint ahogy mi is annak idején. És bizony évekkel, évtizedekkel később is ezt sérelmezzük. Csak akkor érthetjük meg a szüleink „bántó” viselkedését, ha legalább gondolatban mi magunk is belehelyezkedünk egy hasonló szituációba.

  Fanni gyermekkori sérelmeket cipelt magával hosszú éveken át. Életében főszerepet kapott a szeretet, a boldogság, annak hiánya, megléte, meglétének minden árnyalata.

Gyakorlat a belső gyermek gyógyításához megtalálható a könyvemben, amelyet a www.carla-galli.com oldalon tudsz megrendelni! 

Üdv,

Carla